♥

Készségesen elismerem: lehetséges,hogy én magam vagyok a boldogságom megtestesült meghiúsítója.

Van ugye, ez a srác. Ez a kedves. Az elején még én is nagyon lelkes voltam,hogy "hú,hát ez pazar,ilyen nincs". Szőke,kék szemű, humoros,intelligens, helyes, normális, türelmes,érdeklődő és általában vidám. Kíváncsi az ízlésemre, az élményeimre a véleményemre. Ez idáig rendben is volna,mert ugye,ez egy tök szuper dolog. Igazából minden tulajdonsága megvan ahhoz,hogy azt mondhassam rá: tökéletes. Puff,ez a baj. Vagyis nem. Vagyis de.
Érzem,hogy valami nem oké. Valami kis csatorna a fejemben (vagy,ha nagyon intuitív akarok lenni,akkor megérzés) azt hajtogatja,hogy nem. Ez a srác nem ilyen, nem ennyiből áll. Nekem túl sok a máz. Mert ez kétségkívül az.Nem tudom,hogy mondjam meg neki,hogy egyáltalán nem baj,ha nem pedáns,ha nincs rend nála,ha nincs mindig hangulata mindenkivel kedvesnek lenni,ha egyszer-kétszer bunkó.
Úgy érzem,ez az egész pasi egyetlen hatalmas cukormáz,ami igazán tetszene annak,aki imád reggelente rózsaszín napsütésben felébredni,és madárcsicsergést inni tea helyett.
Én egy esendő embert szeretnék magam mellé,aki hibázik is, aki bunkó is néha,akinek vannak hibái,aki nem olyan cuki,de legalább eredeti. Aki nem ígéri,hogy étterembe megyünk,hanem inkább nyáron meghív egy sörre;aki nem ígéri,hogy ha baj van,rá számíthatok,majd fogja a kezem,de ha tényleg baj van,szótlanul sétál mellettem,és szolidaritásból ő is belerúg a falba.
A nők nem tudják,mit akarnak. Ezért van ez,ezért akarok olyan valakit,aki 99.999999%,hogy nem is kedvel.(Ezekszerint mégis tudom,mit akarok...:D)