Egy "másnap" szombat. Lehetnék akár szörnyen üresen is...talán úgy is vagyok.
Ma délelőtt pedig,az ágyban fekve "megvilágosodtam". Hogy elég, hogy tudok én ennél "jobban" is élni. Hogy nem kell az üvöltő zenegép,a füst és borillatú levegő párája,ami túlságosan elbódít,nem kell a veszélyérzet és nem kell a hányaveti nevetés,hogy "Felőlem".
Néha úgy érzem,hogy egy szörnyű lány vagyok. Tudom,hogy mi az,ami rombol, és nem jó,de az után megyek,néha már öntudatlanul is. Látom a táblákat,amik helyes útra próbálnak terelni,de ahogy elmegyek mellettük csak rájuk csapok egyet,és kárörvendően nevetek,hogy "minek hallgassak rájuk,átvertek már elégszer".
És persze van az a bizonyos JÓ irány. Ahol kellemes,és megnyugszok,és olykor még az a tipikus belső ordítás is elcsendesül. Mert körülveszi valami aura, ami mintha betapasztaná a számat,lefogna, és belém tömné a JÓT. És igazából az jól esik,csak...nem maradok meg ott sokáig. Mennem kell a züllés felé,hogy újra jó legyen visszatérni Oda,ahol Jó. Na nem mintha úgy istenigazából visszatérhetnék,de képletesen.
Nem akarok ilyen lenni. Nem akarok minden héten reszkető kézzel friss levegőt szívni,és nem akarom,hogy megoldást várjak valakitől,holott "csak" magamba kellene néznem. Nem merek. Nem merek szembesülni azzal, hogy nem csak engem bántottak,hanem "bosszúból" én is önző voltam.Jó,talán nem ártó mértékig,de nem teljesen tiszta.
Egyikőjükkel elszabadulhatnék,nem lenne fék,azt tehetném,amit csak akarok,és talán megtalálhatnám azt,amit keresek.
Mással pedig... talán megszűnne ez a görcs a gyomromban, a sikítás a fejemben,a célok hajszolása,és csak kisütne a Nap.
Csak találjam meg az én életemet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése